Istenek, fáraók, emberek

Istenek

Az isteneknek több nevük volt, ez vagy különböző aspektusaikat fejezte ki, vagy abból fakadt, hogy a különböző istenek egybeolvadtak – Rét például, miután kezdték egynek tekinteni az eredetileg földistenként tisztelt Atummal, a nap déli megjelenésének tartották, Heper volt a hajnali nap, és Atum a lenyugvó. A XVIII. dinasztia saját városának, Thébának a főistenét, Ámont azonosította Rével, így Ámon-Réként ismerték.

A nevek – mind az isteneké, mind az embereké – fontos szerepet játszottak a túlvilági életben is. Az elhunytnak, mikor áthaladt az Ozirisz birodalmába vezető kapukon, pontosan nevén kellett szólítania az istenségeket, a kapuk őreit, az alvilág démonait. Ahhoz, hogy elnyerje a túlvilági életet, az is létfontoságú volt, hogy neve – éppúgy, ahogy bebalzsamozott teste – fennmaradjon ezen a világon. A neveket ezért nemcsak felírták a sírokba, hanem akik tehették, alapítványt is tettek, melynek jövedelméből egy pap bemutatta az áldozatokat és felolvasta a holtak neveit a sztélékről. A nevek elpusztításával, kivakarásával egyben végleg el lehetett pusztítani valakit – ezért igyekezett az Aton kultuszát bevezető Ehnaton fáraó kivakartatni Ámon nevét mindenhonnan, még saját apja, III. Amenhotep nevéből is, és ezért jutott ő maga is ugyanerre a sorsra Horemheb fáraó uralkodása alatt, miután reformjai kudarcot vallottak. A III. Ramszesz elleni összeesküvést leíró Torinói jogi papiruszon a bűnösök nevét megváltoztatták, a Bim-em-uaszet nevű elkövető neve például eredetileg Haemuaszet („Felragyog Thébában”) lehetett, ami nagy népszerűségnek örvendett a ramesszida korban.

A fáraó és családja

A fáraónak már az óbirodalmi IV. dinasztia idejére kialakult öt névből és a hozzá tartozó nevekből álló titulatúrája, mely kifejezte a király isteni származását, egyben utalt Alsó- és Felső-Egyiptom egységére. Az öt cím a Hórusz, Két Úrnő (Alsó- és Felső-Egyiptom védőistennői), Arany Hórusz, Alsó- és Felső-Egyiptom királya és a Ré fia (vagy Ré lánya) voltak. Ezek közül a legutóbbi vezette be azt a nevet, melyet születésekor kapott és melyen ma ismerjük őket, a többi nevet trónra léptekor vette fel.^[3]

Előfordult, hogy egy uralkodó vagy családjának valamelyik tagja nevet változtatott; IV. Amenhotep fáraó (az Amenhotep jelentése: „Ámon elégedett”) például vallási reformja bevezetésekor azért változtatta Ehnatonra („Aki hasznos Atonnak”) a nevét, hogy ezzel is kifejezze, Aton mellett kötelezte el magát. Felesége, Nofertiti ugyanebben az időben hozzáadta nevéhez a Nofernoferuaton („Aton szépeinek szépe”) nevet. Ehnaton utódja, Tutanhaton az Ámon-kultusz visszaállításakor kellett, hogy Tutanhamonra változtassa a nevét. II. Ramszesz legidősebb fia, Amonherkhopsef neve előfordul Széthherkhopsef alakban is, ahogy egyik öccse is előfordul Amonemwiaként és Széthemwiaként is; lehetséges, hogy míg Thébában, Ámon kultuszának központjában az Amonherkhopsef, míg a Nílus-deltában, ahol erős volt Széth kultusza, a Széthherkhopsef nevet használta.

Születésekor kapott nevét (melyet a „Ré fia” cím vezetett be, és melyen ma nevezzük őket), valamint prenomenét (melyet az „Alsó- és Felső-Egyiptom királya” cím előz meg, és melyen kortársai ismerték) a negyedik dinasztiától kezdve kártusba foglalták, ez a végtelenséget jelképezte, egyben védelmet biztosított a fáraónak. Az első három dinasztia idején, mielőtt a kártust használták volna, a nevet négyszögletes ún. szereh vette körül, melyen a Hóruszt jelképező sólyom (ritka esetben Széth, vagy mindkettő) állt. Miután az uralkodói nevet elkezdték kártusba írni, szerehhel az öt név közül a Hórusz-nevet vették körül, az Újbirodalom idején azonban már nem mindig alkalmazták.

A királyné nevének kártusba foglalására a XII. dinasztiabeli Meretszegertől kezdve van bizonyíték (egyben ő volt az első, aki a később szokásossá váló nagy királyi hitves címet használta). Azok közül a királynék közül, akik nem főfeleségei voltak a fáraónak, volt, aki használta a kártust, volt, aki nem. A királynénak neve hosszától függetlenül egy kártus járt; akinek többelemű neve volt (Ahmesz-Meritamon, Nofertiti-Nofernoferuaton, Nofertari-Merenmut), azét is egy kártusba írták.

A családtagok nevében előfordult a fáraóra való utalás. I. Pepi (prenomene: Meriré) két felesége neve is Anheszenpepi, más feliratokon Anheszenmeriré volt; a két hölgy, akik egyébként testvérek voltak, minden bizonnyal a fáraóval való házasságkötésükkor vették fel ezt a nevet, mert jelentése: „az ő élete Pepié/Meriréé”. Hufu egyik fiának neve például Hufuhaf, melynek jelentése: „Khufu emelte őt fel”, Teti fáraó egyik fia pedig a Tetianh-Kem nevet viseli, melyben a Tetianh jelentése: Teti él. (A Kem feketét jelent.) Az Újbirodalomban is előfordul erre példa, I. Jahmesz fáraó egy fiának neve például Jahmesz-anh, II. Ramszesz, teljes személynevén Ramszesz-Meriamon egyik fia pedig a Ramszesz-Meriamon-Nebweben nevet viselte, melyben az első két névelemet kártusba is foglalták, hangsúlyozva, hogy a fáraóról van szó, a név jelentése tehát „Ramszesz-Meriamon, a ragyogás ura.”

Nemesek és közemberek

Külön kegyként a nemesek is belefoglalhatták nevükbe vagy gyermekeik nevébe a fáraó nevét. II. Pepi, I. Pepi és a második Anheszenpepi fia idején az egyik nomosz kormányzója a Pepianh („Pepi él”) nevet viselte, egy másik kormányzót pedig Pepi-en-heb-szednek hívtak, aminek jelentése: Pepi az ő szed-ünnepén. (A szed-ünnep a fáraó trónra léptének jubileuma volt, a kormányzó ebből az alkalomból kaphatott engedélyt arra, hogy felvegye ezt a nevet.)

A közemberek körében névként népszerűek voltak egyes istenek (Hathor, Ízisz), illetve az épp uralkodó fáraó (Jahmesz, Thotmesz, Amenhotep) neve.